“a királyi gárda”

Az 1902-ben alapított jelenleg is a Spanyol Ligaban (La Liga) játszó csapat sokak számára Puskás Ferenc “Öcsi bácsi” parádés szereplését juttatja eszébe … Alapításuk óta az összes szezont az első osztályban töltötték el, egyszer sem estek ki. A Real Madrid CF a legeredményesebb spanyol csapat 31 bajnoki címével és 17 kupagyőzelmével, emellett 9 alkalommal nyerték meg a Bajnokok Ligáját, ami szintén rekord. A csapat kétszer az UEFA-kupát is elhódította, így az összes európai kupagyőzelmek tekintetében is az első helyen áll.

A FIFA által a 20. század futball Klubja címmel díjazott madridi csapat a legnagyobb és legismertebb futballsztárokat sorakoztatja fel évről évre. Népszerűségük töretlen, rajongótáboruk hatalmas és egyre csak bővülő …

Legyen tagja ön is és nézze élőben a legnagyobbak – Cristiano Ronaldo, Gareth Bale, Xabi Alonso vagy Sergio Ramos – legizgalmasabb pillanatait, küzdelmét a Santiago Bernabeu stadionban élőben.

A hazai mérkőzéseken az ülőhelyek nagy része a bérletesek részére van fenntartva, akiknek létszáma évek óta 60 000 felett van. Ahhoz, hogy valaki bérlethez juthasson, klubtagnak (socionak) kell lennie. Világszerte több mint 1800 hivatalos, a klub által is elismert rajongói klub van … Velünk Klubtagnak érezheti magát!


Cégünk a Real Madrid hospitality jegyértékesítő partnereként jegykontingenssel rendelkezik, így a jegyek garantáltan egymás mellé szólnak, akár több vásárlása esetén is! VIP és Hospitality jegyek foglalhatóak minden meccsre!


Belépőjegy kategóriák:

5. kategóriás belépőjegykapu mögött fenti szektorok (500-600-as block)
3. kategóriás belépőjegyekkapu mögött lenti szektorok (100-400-as block) - lila
2. kategóriás belépőjegyekkapu között fenti szektorok (500-as block) - kék
1. kategóriás belépőjegyekKapu között szélső 300-400-as blockok - zöld
Plusz kategóriás belépőjegyekkapu között alsó, szélső szektorok (100-200-as blockok) valamint a kapu között fent középen (300-400-as blockok) - piros
Prémium kategóriás belépőjegyekGrantáltan a kapu között középen a 100-200-as blockok. Csak párosával értékesíthető!- citromsárga
StadiontúraÉrdemes előre megváltani a sorban állás elkerülése végett!
Ára: 30 € / fő

Ha többet szeretne tudni a jegykategóriákról, a Bernaéu Stadionról, kattintson IDE!


Belépőjegyárak a 2022/2023-as szezonra

HOSPITALITY belépőjegyek is foglalhatóak a meccsekre limitált számban! Jegyárak, kategóriák iránt érdeklődjön elérhetőségeinken!

A stadion jelenleg átalakítás alatt van, így több szektor is le van zárva. Amíg a felújítás tart korlátozottak a lehetőségek.

A jegyek egy része mobil-jegy formájában, a másik része kinti hotelben vehetők fel névre szólóan borítékban!

DátumEllenfél5. kategóriás
(kapu mögött fent)
3. kategóriás
(kapu mögött lent)
1. kategóriás
(szögletvonal)
Prémium
(kapu között 100-400-as blockok)
2023.05.13 / 21:00FC Getafe125 €175 €200 €250 €
2023.05.25 / 22:00Rayo Vallecano100 €125 €200 €225 €
2023.06.04Athletic Club Bilbao150 €175 €225 €275 €

A fenti árak/jegy értendőek a megadott kategóriában. Az árak nem tartalmaznak szállást, utazási költséget. A belépőjegyek euróban vagy napi árfolyamnak megfelelően forintban, teljes összeggel fizetendők foglaláskor. A jegyáron felül egyszeri 15 €/foglalás fizetendő.  A belépőjegyek párosával garantáltak egymás mellé!


A JEGYEK PÁROSÁVAL GARANTÁLTAN EGYMÁS MELLÉ SZÓLAK!

A mérkőzések dátuma a TV közvetítések miatt változhat, pontos kezdési időpont a mérkőzés előtt 1-1,5 héttel. Várhatóan szombat este lesznek a meccsek!

A belépőjegyek külön szállás nyilatkozaton megadott szállodában vehetők fel legkésőbb a mérkőzés napján voucher ellenében.

ÁRVÁLTOZÁS JOGÁT FENT TARTJUK!



La Liga focijegyek – Spanyol Bajnokság

FC Barcelona belépő meccs jegy, foci jegy | Real Madrid belépő meccs jegy, foci jegy | RCD Espanyol focijegy meccs jegy, foci jegy | Atletico Madrid belépőjegy meccs jegy, foci jegy | Atletico Bilbao belépő meccs jegy, foci jegy | S.D. Eibar belépő meccs jegy, foci jegy | Celta Vigo belépő meccs jegy, foci jegy | R.C. Deportivo belépő meccs jegy, foci jegy | Sevilla FC belépő meccs jegy, foci jegy | FC Valencia belépő meccs jegy, foci jegy | Villareal belépő meccs jegy, foci jegy | Real Betis Balompié belépő meccs jegy, foci jegy | Granada CF belépő meccs jegy, foci jegy | Malaga belépő meccs jegy, foci jegy | Real Sociedad belépő meccs jegy, foci jegy | CA Osasuna belépő meccs jegy, foci jegy | Sporting de Gijon belépő meccs jegy, foci jegy | UD Las Palmas belépő meccs jegy, foci jegy | CD Leganés belépő meccs jegy, foci jegy | UD Almeria belépő meccs jegy, foci jegy | Rayo Vallecano belépő meccs jegy, foci jegy | Levante UD belépő meccs jegy, foci jegy | Getafe belépő meccs jegy, foci jegy | Elche belépő meccs jegy, foci jegy | El Classico – Real Madrid – Barcelona

FacebookTwitterGoogle+PinterestPrintEmail