A Manchester City Football Club az angol legfelső osztályban (Premier League) játszó manchesteri labdarúgóklub. 1880-ban alapították West Gorton (St. Marks) néven, a klub neve 1887-ben Ardwick AFC lett, mai nevét 1894-ben kapta. Háromszor nyerte meg az angol bajnokságot, négyszer volt angol kupagyőztes és egyszer a KEK-et is elnyerték. Legsikeresebb időszaka az 1960-as évek vége és az 1970-es évek eleje volt. Az utóbbi évtizedekben inkább a másik manchesteri klub, a Manchester United csillogott, a Manchester Cityre pedig nehéz idők jártak – 1976 óta semmilyen komoly eredményük nem volt. A mélyponton három éven belül kétszer is kiestek az 1990-es években és egy évet a bajnokság harmadik osztályában voltak kénytelenek tölteni. Azóta azonban visszakerültek a legjobb klubok osztályába. A Manchester Citynek (csakúgy mint a Manchester Unitednek) nagy hagyományos rajongótábora van: otthon több, mint negyvenezer néző előtt szoktak játszani az Etihad Stadionban.
A Dynamic Events a Manchester City jegyértékesítő partnereként jegykontingenssel rendelkezik, így a jegyek párosával garantáltak egymás mellé (több vásárlás esetén is)
Belépőjegy kategóriák:
Standard kapu mögötti alsó/felső szektoros jegyek | ||
Executive 93:20 Suite belépőjegy | 24 fő-s box a Colin Bell vagy East Stand tribünön a megadott block-ban, hozzáférési lehetőséggel a vadonatúj, modern 93:20-as suite fizetős bárhoz, meccsprogram - jegyeink a 209/210-es blockokba szólnak | ![]() |
Standard kapu közötti alsó/felső szektoros jegyek | ||
Citizen Hospitality | Ülőhely a 205-ös blockban hozzáférési lehetőséggel a fizetős bárhoz. A jegyek kinti hotelben vehetőek fel névre szólóan borítékban. | ![]() |
Belépőjegyárak a 2023/2024-es szezonra
A mérkőzések pontos kezdési időpontja ITT ellenőrizhető!
A jegyek párosával garantáltak egymás mellé és e-jegy formájában kerülnek átadásra a meccs hetén
Dátum | Ellenfél | Kapu mögötti | 93:20 Executive Suite (209/210/221 block) | Kapu között alsó szektoros | Citizen Hospitality (205 block) |
---|---|---|---|---|---|
2023.09.19 / 21:00 | FK Crvena Zvezda (BL) | 38 500,- | 39 900,- | 45 500,- | 65 500,- |
2023.09.23 / 16:00 | Notthingham Forest | 55 500,- | 89 500,- | 75 500,- | 125 500,- |
2023.10.21 / 16:00 | Brighton & Hove Albion | 55 500,- | 89 500,- | 75 500,- | 125 500,- |
2023.11.04 | Bournemouth | 55 500,- | 89 500,- | 75 500,- | 125 500,- |
2023.11.07/ 21:00 | Young Boys (BL) | 45 500,- | 49 500,- | 59 900,- | 79 500,- |
2023.11.25 | FC Liverpool | 145 500,- | 245 500,- | - | érdeklődjön |
2023.11.28 / 21:00 | RB Leipzig (BL) | 45 500,- | 49 500,- | 59 900,- | 79 500,- |
2023.12.02 | Tottenham Hotspur | 75 500,- | 119 500,- | - | érdeklődjön |
2023.12.16 | Crystal Palace | 59 500,- | 69 900,- | 75 500,- | 95 500,- |
2023.12.23 / elhalasztva | Brentford | 55 500,- | 69 900,- | 75 500,- | 139 900,- |
2023.12.30 | Sheffield United | 55 500,- | 69 900,- | 75 500,- | érdeklődjön |
2024.01.31 | Burnley | 55 500,- | 49 500,- | 75 500,- | érdeklődjön |
A fenti árak/jegy értendőek a megadott kategóriában. Az árak nem tartalmaznak szállást, utazási költséget. A belépők teljes összeggel fizetendők foglaláskor. A jegyáron felül kiszállítási/foglalási díjként egyszeri 5 900,-/foglalás fizetendő. A belépőjegyek párosával egymás mellé garantáltak!
A mérkőzések dátuma a TV közvetítések miatt változhat, pontos kezdési időpont a mérkőzés előtt 1-1,5 héttel.
ÁRVÁLTOZÁS JOGÁT FENT TARTJUK!
Premier League focijegyek – Angol Bajnokság
Arsenal belépő meccs jegy, foci jegy | Burnely belépő meccs jegy, foci jegy | Bournemouth belépő meccs jegy, foci jegy | Chelsea belépő meccs jegy, foci jegy | Everton belépő meccs jegy, foci jegy | Crystal Palace FC meccs jegy, foci jegy | Hull City belépő meccs jegy, foci jegy | Leichester City belépő meccs jegy, foci jegy | Tottenham belépő meccs jegy, foci jegy | Manchester City belépő meccs jegy, foci jegy | Manchester United belépő meccs jegy, foci jegy | Middlebrough belépő meccs jegy, foci jegy | Southampton belépő meccs jegy, foci jegy | Liverpool belépő meccs jegy, foci jegy |Swansea City belépő meccs jegy, foci jegy | Stoke City belépő meccs jegy, foci jegy | Watford belépő meccs jegy, foci jegy | West Bromwick Albion belépő meccs jegy, foci jegy | West Ham United belépő meccs jegy, foci jegy | Queens Park belépő meccs jegy, foci jegy | Aston Villa belépő meccs jegy, foci jegy | Fulham belépő meccs jegy, foci jegy | Newcastle belépő meccs jegy, foci jegy