A Fulham Football Club egy angol futballcsapat London délnyugati részén, Fulhamben. 1879-ben (október 19.) alapították, tehát 2004-ben volt 125 éves a klub. Jelenleg az angol labdarúgás első osztályában, a Premier League-ben szerepel. A Fulham a legrégebbi londoni profi klub (létezik egy Cray Wanderers nevű csapat, melyet 1860-ban hoztak létre, de az félprofi státuszban van). Az 1960-as évek legnagyobb részét az élvonalban töltötték, de komolyabb sikert máig nem értek el. 1975-ben, másodosztályúként bejutottak az FA Kupa döntőjébe, de kikaptak a West Ham Unitedtől. 2002-ben az UEFA-Kupába is bejutottak, miután az Intertotó-kupában legyőzték a Bolognát. Európa második legrangosabb nemzetközi kupasorozatából a Hertha Berlin ellen estek ki. Az 1990-es évek közepén egy rövid időszakot a negyedosztályban is eltöltöttek, de a 2000-es évek elejére látványosan megerősödtek.
Stadionjuk 1896 óta a Craven Cottage, mely a Temze folyó partján található. Két évet a Loftus Roadon is eltöltöttek, mikor a Craven Cottage-et felújították, hogy megfeleljen a Premier League kritériumainak. A csapat edzőpályája a Motspur Parkközelében található. Itt van még a Fulham ifiakadémiája és a tartalékok kis stadionja is. A Fehérek női csapata is itt játszott, amíg meg nem szüntették (azóta a klubtól függetlenül újra megalakult). A Fulham a 2007/08-as szezon utolsó napján, a Portsmouth legyőzésével maradt bent a Premier League-ben. Az Európa Liga első, 2009-10-es kiírásának a döntőjéig menetelt, de ott az Atlético Madrid bizonyult jobbnak. A 2017-18-as szezonban a Derby Country-t győzték le 2-0-ra a rájátszásban, így újra az első osztályban szerepelhetnek.

A Dynamic Events a Fulham FC jegyértékesítő partnereként jegykontingenssel rendelkezik, így a jegyeket garantálja egymás mellé (több vásárlás esetén is)! Jegyeink megadott blockokba szólnak.
Belépőjegyárak a 2023/2024-es szezonra
A mérkőzések pontos kezdési időpontja ITT ellenőrizhető!
A jegyek e-jegy formájában kerülnek átadásra a meccs hetén.
Dátum | Ellenfél | Kapu mögötti jegy (P3/4/5) | Kapu között fent (New Riveside Stand - R11/12) | Hospitality (R04/05 + étel-ital fogyasztás) |
---|---|---|---|---|
2023.10.02 / 21:00 | FC Chelsea | - | 39 500,- | - |
2023.10.07 / 16:00 | Sheffield United | 25 500,- | 39 500,- | 125 500,- |
2023.11.04 / 13:30 | Manchester United | 129 500,- | 145 500,- | érdeklődjön |
2023.11.27 / 21:00 | Wolverhampton Wanderers | 25 500,- | 39 500,- | 125 500,- |
2023.12.05 / 20:45 | Notthingham Forest | 25 500,- | 39 500,- | 125 500,- |
2023.12.09 | West Ham United | 35 500,- | 49 500,- | 125 500,- |
2023.12.23 | Burnley | 25 500,- | 39 500,- | 125 500,- |
2023.12.30 | Arsenal | 85 500,- | 105 500,- | 205 500,- |
2023.01.30 | FC Everton | 25 500,- | 39 500,- | 125 500,- |
A fenti árak/jegy értendőek a megadott kategóriában és valutanemben. Az árak nem tartalmaznak szállást, utazási költséget. A belépőjegyek forintban teljes összeggel fizetendőek foglaláskor. A belépőjegyek párosával garantáltak egymás mellé és e-jegy formájában kerülnek átadásra a meccs hetén.
A mérkőzések dátuma a TV közvetítések miatt változhat!
Kedvező szállás ajánlatért keressen elérhetőségeinken!
ÁRVÁLTOZÁS JOGÁT FENT TARTJUK!
Premier League focijegyek – Angol Bajnokság
Arsenal belépő meccs jegy, foci jegy | Burnely belépő meccs jegy, foci jegy | Bournemouth belépő meccs jegy, foci jegy | Chelsea belépő meccs jegy, foci jegy | Everton belépő meccs jegy, foci jegy |Crystal Palace FC meccs jegy, foci jegy | Hull City belépő meccs jegy, foci jegy | Leichester City belépő meccs jegy, foci jegy | Tottenham belépő meccs jegy, foci jegy | Manchester City belépő meccs jegy, foci jegy | Manchester United belépő meccs jegy, foci jegy | Middlebrough belépő meccs jegy, foci jegy | Southampton belépő meccs jegy, foci jegy | Liverpool belépő meccs jegy, foci jegy |Swansea City belépő meccs jegy, foci jegy | Stoke City belépő meccs jegy, foci jegy | Watford belépő meccs jegy, foci jegy | West Bromwick Albion belépő meccs jegy, foci jegy | West Ham United belépő meccs jegy, foci jegy | Queens Park belépő meccs jegy, foci jegy | Aston Villa belépő meccs jegy, foci jegy | Fullham belépő meccs jegy, foci jegy | NewCastle belépő meccs jegy, foci jegy