Dublin lüktető, folyamatosan változó város. Éjszakánként szórakozni vágyó emberek lepik el az utcákat. Dublin 1000 éves történelme mindenütt tetten érhető, a Merrion tér híres házaitól kezdve a Központi Posta épületéig. A történelmi viharokat követően kialakult jóléti társadalomban olyan új ír művészeti és zenei kultúra született, amelyet érdemes megismerni.


A Temple Bar negyedben sétálva az ideutazót megérinti az ír történelem hangulata, a kelta tündérek és más legendák világa.

A jólét lehetővé tette az írek számára, hogy ügyeljenek a történelmi emlékek megőrzésére is, így Dublin bővelkedik a látnivalókban. A látogató megcsodálhatja a bronzkor emlékeit, nyomon követheti a Keleti Felkelés történetét és újraélheti Leopold Bloom Ulysses-beli kalandos utazásait.

A Liffey folyó szeli át a várost, határvonalat képezve az északi és déli városrész között. A két városrész különbözősége régen és most is érezhető. Dublin nem nagy város, de tele van látnivalóval. Az O’Connell utca a város központi sugárútja. Délkeleten terül el a St. Stephen’s Green, Dublin egyik legszebb parkja és a város nagy becsben tartott területe, a György-kori negyed, ahol a nemzeti múzeumok kaptak helyet. Dublin északnyugati részén elterülő Phoenix park Európa legnagyobb városi parkja.

A Grafton utca a város legforgalmasabb bevásárlónegyede. Emellett az egész város tele van üzletekkel, amelyekben ír termékek, ajándéktárgyak is kaphatók. Sok üzletet, szállodát, vendégházat családi vállalkozásban üzemeltetnek, ma is ez az alapja a hagyományos ír vendéglátásnak.

Dublin az egyetlen város, amely három irodalmi Nobel-díjassal büszkélkedhet.  A város színházai legendásak. Ne hagyjuk ki az Abbey Színház vagy a Gate Színház valamelyik előadását. Dublinból számos pop-, illetve rockzenész származik. A hagyományos ír népzene is virágzik, főként a helyi kocsmákban találkozhatunk vele.

Írország területe az őskortól lakott volt, de az írek történelme valójában az i.e. VI. században kezdőzött a kelták beletelepülésével. A kelta korszakot rengeteg legenda, misztikum övezi, melyek költők, írók műveiben a mai napig fennmaradtak. A kelta Írország független királyságok rendszerévé vált, amelyeket az általuk választott uralkodók irányítottak és akiknek székhelye a legendás Tara volt. Vallásuk a druidizmus sajátos szemléletet jelentett.

Szent Patrik, aki később Írország védőszentje lett szinte a teljes ír lakosságot áttérítette a katolikus hitre. Ő használta először a háromlevelű lóherét a keresztény háromság szimbólumaként, ami később Írország szimbóluma lett. A kereszténység és a kelta kultúra ötvöződése elhozta az aranykort, ami kb. 500-800-ig tartott. 795 után a vikingek többször is támadást intéztek Írország ellen. Meglapították Írország első városát, melyet Dubh Linn-nek neveztek. 1169-ben kezdődött Anglia és Írország több évszázados küzdelme melynek a függetlenné válás vetett véget.

Látnivalók:

Christ Church Cathedral

Christ Church Cathedral

A Christ Church Cathedral alapjait 1172-ben Strongbow, Pembroke grófja rakta le. Miután 1558-ban VIII. Henrik szakított a katolikus egyházzal, a templom az anglikán egyház fennhatósága alatt működött tovább. A katedrális 1871-1888-ig tartó rekonstrukciója alatt az eredeti belső díszítések nagy részét lebontották, de azért sok értékes részlet ma is figyelemre méltó. Ilyen pl. a kődíszítések sora, a magasba szökő boltozat, vagy a XIX. században készült égetett agyag padlóburkolat, melyet XIII. századi mintákkal díszítettek.
A katedrálisban van Strongbow síremléke. A Peace-kápolnában St. Lawrence O’Toole XII. századi dublini érsek szívét őrzik.
A hatalmas középkori altemplom Dublin legrégebbi építménye. Nagy részét a Treasures of Christ Church kiállítás foglalja el, amely a katedrális kincseit mutatja be. Számos ősi dokumentum mellett itt található II. Jakab tabernákuluma és egy 1666-ból származó imádságos könyv.

Belépőjegy:
Felnőtt 6 €
Nyugdíjas 5 €
Tanuló 3 €
16 éves kor alatt 2 €.

Custom House

Custom House

A Custom House épülete elegáns és kecses, bár méretei lenyűgözők: 114 méter magas és 61 méter széles.
A kupola tetején álló, kereskedelmet megtestesítő szobor, illetve a timpanon felett álló alakok Edward Smyth munkái. Az épület északi homlokzatát díszítő szobrok Joseph Banks alkotásai, Afrika, Amerika, Ázsia és Európa szimbólumai. A Belépés ingyenes. 

Dublin Castle

Dublin Castle

1922-ig, hét évszázadok keresztül a dublini vár volt az írországi katonai és közigazgatási hatalom központja. A pazarul berendezett termekben, ahol a legtöbb bútor a történelmi időkből származik, napjainkban állami konferenciák és EU-rendezvények zajlanak. A trónterem padlózatát borító szőnyeg mintáit a kelta kódex lapjairól másolták. A hatalmas trónon 1911-ben V. György ült utoljára. A hatalmas Szent Patrik-teremben őrzik a hajdani Szent Patrik Lovagrend relikviáit, és máig itt zajlik az éppen megválasztott ír elnök beiktatása is. Az egyik legérdekesebb látnivaló a föld alatti feltárások során előbukkant viking és normann védfalnak a maradványai. Az egykori várárok kiszáradt medrében állva láthatjuk azokat a lépcsőfokokat, ahol a csónakok régen kikötöttek.
Érdemes megnézni az 1715-ben épült, felújított kincstárat is.

Belépőjegy: 
Felnőtt: 4,50€
Tanulók, nyugdíjasok: 3,50€
12 év alatti gyerekek: 2€
12 év alatt ingyenes.
Minden hónap első szerdáján ingyenes a belépés.

Museum of Archeology and History

Az 1890 óta működő Museum of Archeology and History fő nevezetességei a fogadóterem, a rotunda, a mozaikpadló, valamint a timpanont és az ajtókat keretező kék-sárga majolikadíszítés. Az Ireland’Gold gyűjtemény a Kr.e. 2000-700-ig terjedő időszak aranyműves tárgyait mutatja be. A múzeumnak van egyiptomi részlege és egy kiállítás bemutatja az ír függetlenségi mozgalom emlékeit. A Broigher Hoard a Kincstár legnagyobb aranygyűjteménye. Itt található a XII. századi Szent Patrik-harang. Az eredeti vasharang az V. században, a szent idejében készülhetett. Belépés ingyenes. 

St. Patrick’s Cathedral

A St. Patrick’s katedrális méretei lenyűgözőek. A 90 méter hosszú épület Írország leghosszabb temploma. 45 méter magas tornya pedig az ország legtöbb harangból álló együttesét rejti. A katedrális eredeti, 1191-ből származó konstrukciójából sajnos nem sok maradt meg, egy XIV. századi tűzvészben csaknem teljesen elpusztult. A XIX. században készült padlózat ugyanolyan kerámia, mint a Christ Church-katedrálisé. A katedrális történelme: 1320-tól itt működött Írország első egyeteme, később Cromwell katonái az oldalhajót istállónak rendezték be. A katedrálisban nyugszik Jonathan Swift, aki harminc éven keresztül volt a székesegyház főesperese.

Belépőjegy:
Felnőtt: 5,50 €
Kedvezményes 4,50 €.

FacebookTwitterGoogle+PinterestPrintEmail