Arsenal hazai mérkőzéseinek helyszíne

Az új Emirates stadion 2006. júliusában nyitotta meg kapuit. Az Angol Bajnokság harmadik legnagyobb stadionja. A 60 355 néző befogadására alkalmas létesítmény újraépítése 390 millió fontba került. A második legnagyobb stadion Angliában az Old Trafford után. 41 tv kamera van működésben közvetítés során. Magassága a gyepszőnyegtől a tetejéig 41,9 m. A lelátók mind a négy szintjét tető fedi. A pálya mérete 113 x 76 m.

A stadion jellegzetessége, hogy a lelátók alsó és felső szintjén a hagyományos, standard jeggyel rendelkezők foglalhatnak helyet a mérkőzéseken, míg a középső szintre – ami Club Level néven ismert – csak azok juthatnak be, akik licencet vásároltak 1-től 4 évig terjedő időszakra. Közvetlenül a Club Level szint felett elkülönítettek egy szektort, amelyben 2222 ülőhely van összesen, mégpedig úgy, hogy 150 db 10, 12 és 15 ülőhelyből álló részek kerültek kialakításra. Az ide szóló legolcsóbb bérlet ára egy bajnoki évre, adó nélkül 65 000 font (2011-es adat). A lelátókat tető borítja, amely kissé befelé, a pálya irányába lejt. A kialakításnál fontos szerepet játszott még, hogy a pálya sarkainál szabadon áramolhasson a levegő. Ez a két tulajdonsága a szerkezetnek azért fontos, mert így a pályára maximális levegő, és napfény mennyiség kerülhet. 2004. október 5. én a klub egy szerződést kötött az Emirates Airline-nal a stadion névhasználatát illetően. A légitársaság 15 évre 100 millió fontot fizet az Arsenal-nak, amely tartalmazz még a 2006/07-es szezontól egy 8 évre szóló szponzori támogatást.

Címe: Hornsey Road, London N7 7AJ

Stadion megközelítése:

Metróval lehet legkönnyebben az Arsenal stadionhoz eljutni. A Stadionhoz a legközelebb a Piccadilly vonal Arsenal állomása esik, azonban a kicsit távolabb eső Victoria és a Piccadilly vonalak Finsbury állomása felé elkerülhető általában a nagy tömeg. Ez a megálló 10 percnyire van a stadiontól.


 Cégünk által biztosított belépőjegyek:

 

 – Standard kapu mögötti belépőjegy
(sötét zöld szektorok)

– Standard kapu közötti belépőjegy
(citrom sárga szektorok)

– Standard kapu közötti középső szektoros belépőjegy

– Club Level belépőjegy
(barna szektorok a 2. szinten)


 

Club Level belépőjegy a 72/73-as block-ban, hozzáférési lehetőséggel a fizetős bárhoz, félidei ingyenes tea-kávé, programfüzet.

Felárért 2 fogásos büfé menüvel is kérhető!


Stadion túra foglalható!

Tekintse meg a királynő kedvenc csapatának az Arsenal FC-nek az otthonát valamint a Klub történetét bemutató múzeumot.

90 perces Stadion és Arsenal múzeum túra – 25 £



Premier League focijegyek – Angol Bajnokság

Arsenal belépő meccs jegy, foci jegy | Burnely belépő meccs jegy, foci jegy | Bournemouth belépő meccs jegy, foci jegy | Chelsea belépő meccs jegy, foci jegy | Everton belépő meccs jegy, foci jegy |Crystal Palace FC meccs jegy, foci jegy | Hull City belépő meccs jegy, foci jegy | Leichester City belépő meccs jegy, foci jegy | Tottenham belépő meccs jegy, foci jegy | Manchester City belépő meccs jegy, foci jegy | Manchester United belépő meccs jegy, foci jegy | Middlebrough belépő meccs jegy, foci jegy | Southampton belépő meccs jegy, foci jegy | Liverpool belépő meccs jegy, foci jegy |Swansea City belépő meccs jegy, foci jegy | Stoke City belépő meccs jegy, foci jegy | Watford belépő meccs jegy, foci jegy | West Bromwick Albion belépő meccs jegy, foci jegy | West Ham United belépő meccs jegy, foci jegy | Queens Park belépő meccs jegy, foci jegy | Aston Villa belépő meccs jegy, foci jegy | Fullham belépő meccs jegy, foci jegy | NewCastle belépő meccs jegy, foci jegy

FacebookTwitterGoogle+PinterestPrintEmail