Como 1907 egy olasz labdarúgócsapat Comóból. A klubot eredetileg 1907-ben alapították, majd 2005-ben és 2017-ben is újraalapították. A csapat stadionja a Giuseppe Sinigaglia Stadion, amely 13 602 fő befogadására alkalmas. A Calcio Como 1949-ben jutott fel az olasz élvonalba. Négy éven át szerepeltek itt, majd a kiesést követő időszakban a másod- és harmadosztály között ingáztak. Az 1970-es években újra jobb eredményeket ért el a csapat, az Alessandro Scanziani vezette csapat 1975-ben feljutott a Seria A-ba, igaz, egy szezont követően kiestek. 1978-ban a harmadosztályba estek vissza, majd sikerült a csapatot újjáépíteni, és a Pietro Vierchowod nevével fémjelzett csapat 1980-82 között két évet újra az élvonalban töltött. A Como 1984-ben még visszajutott a Seria A-ba, majd ezt követően öt évig szerepelt a legmagasabb osztályban. Az 1990-es évek nagy részét a harmadik vonalban töltötte a klub, ekkor olyan játékosok fordultak meg a csapatban, mint a későbbi Chelsea kapus, Carlo Cudicini. 2004-ben a pénzügyi nehézségek miatt a klub csődöt jelentett. Mivel egy befektető-jelölttel sem sikerült megállapodniuk, az Olasz labdarúgó-szövetség szabályai szerint az új alapokra helyezett gazdasági társaságként működő klubnak a legalsóbb profi osztályból kellett újrakezdenie az építkezést. A Calcio Como csapatát felszámolták a 2005-06 idény előtt. 2008-ban megnyerték a Seria D küzdelmeit és a harmadosztályban folytatták. A 2016-17-es szezonban újabb gazdasági problémák merültek fel, végül a ghánai labdarúgó, Michael Essien felesége, Akosua Puni Essien vásárolta fel a csapatot és így ő lett az első női klubtulajdonos az olasz labdarúgásban. Az Olasz labdarúgó-szövetség ennek ellenére elutasította a klub szereplését a harmadosztályban, mondván, hogy a liga szabályainak több pontjának nem felel meg az együttes. A 2017-18-as idényt így a negyedosztályban kezdték, immár Como 1907 néven. A 2024-25-ös szezonban már az élvonal tagja.


 Belépőjegyárak a 2025/2026-os szezonra

A mérkőzések pontos kezdési időpontja ITT ellenőrizhető! A jegyek garantáltan egymás mellé és e-jegy formájában kerül átadásra a meccs hetén.

DátumEllenfélDistinitiTribuna Coperta
2025.08.24 / 18:30SS Lazio145 €érdeklődjön
2025.09.15 / 20:45Genoa65 €érdeklődjön
2025.09.28US Cremonese65 €érdeklődjön
2025.10.19Juventus FC175 €érdeklődjön
2025.10.29Hellas Verona65 €érdeklődjön
2025.11.09Cagliari65 €érdeklődjön
2025.11.30Sassuolo65 €érdeklődjön
2025.12.21AC Milan175 €érdeklődjön
2026.01.03Udinese85 €érdeklődjön
2026.01.11Bologna FC85 €érdeklődjön
2026.01.25Torino FC65 €érdeklődjön
2026.02.01Atalanta Bergamo85 €érdeklődjön
2026.02.15ACF Fiorentina85 €érdeklődjön
2026.03.01US Lecce65 €érdeklődjön
2026.03.15AS Roma145 €érdeklődjön
2026.03.22Pisa SC85 €érdeklődjön
2026.04.12Inter200 €érdeklődjön
2026.05.03SSC Napoli200 €érdeklődjön
2026.05.17Parma Calcio 1913érdeklődjönérdeklődjön


A fenti árak/jegy értendők a megadott kategóriában és valuta nemben. Az árak nem tartalmaznak szállást, utazási költséget. A belépőjegyek a megadott valutában vagy napi árfolyamnak megfelelően forintban átutalással vagy készpénzben teljes összeggel fizetendőek foglaláskor.

A fenti áron felül egyszeri 5 €/foglalás kiszállítási/foglalási díj fizetendő! Foglalásho kérem megadni az utasok pontos nevét, születési dátumát valamint útlevél vagy kártyás szem. ig. számát!


Belépőjegy kategóriák:


A mérkőzések dátuma a TV közvetítések miatt változhat, pontos kezdési időpont a mérkőzés előtt 1-1,5 héttel.

ÁRVÁLTOZÁS JOGÁT FENT TARTJUK!


Seria A focijegyek – Olasz Bajnokság

AC Milan belépő meccs jegy, foci jegy | FC Juventus belépőjegy meccs jegy, foci jegy | AS Roma belépőjegy meccs jegy, foci jegy | FC Bologna belépő meccs jegy, foci jegy | SSC Napoli focijegy meccs jegy, foci jegy | FC Inter meccsjegy meccs jegy, foci jegy | AC Chievo Verona belépő meccs jegy, foci jegy | Atalanta BC belépő meccs jegy, foci jegy | FC Crotone belépő meccs jegy, foci jegy | Udinese belépő meccs jegy, foci jegy | ACF Fiorentina belépő meccs jegy, foci jegy | Cagliari Calcio belépő meccs jegy, foci jegy | Empoli belépő meccs jegy, foci jegy | Genoa belépő meccs jegy, foci jegy | FC Torino belépő meccs jegy, foci jegy | US Sassuolo belépő meccs jegy, foci jegy | SS Lazio belépő meccs jegy, foci jegy | Pescara belépő meccs jegy, foci jegy | US Sampdoria belépő meccs jegy, foci jegy | US Palermo belépő meccs jegy, foci jegy |

FacebookTwitterGoogle+PinterestPrintEmail