Három csoportmeccs és egy nyolcaddöntő helyszíne

Gelsenkirchen első stadionja a Glückauf-Kampfbahn volt, mely 1927 augusztusában épült egy 1865-ben megnyitott szénbánya-terület eredeti célokra már nem használt részén. Ezt váltotta fel az 1974-es labdarúgó-világbajnokságra épített Parkstadion, azonban ez már az 1980-as évek második felében is elavultnak számított és egyre kevésbé felelt meg a kor kívánalmainak. A Schalke 04 vezetése már ekkor terveket készített egy új létesítményről, ám sem az 1989-es, sem az 1992-es tervezet nem tudott a megvalósítás fázisáig eljutni. A majd egy évtizeden át fennálló akadályokat az UEFA-kupa 1997-es megnyerése és a közelgő centenáriumi év söpörte el az útból, így 1998-ban letették egy új aréna alapkövét a korábbi létesítménytől délre. Hubert Petschnigg építész tervei 2001 nyarán váltak valósággá, ekkor adták át a többfunkciós, zárható tetős, mozgatható játékteres gyeppel ellátott stadiont, amely koncertek és operaelőadások rendszeres helyszíne, és még biatlonversenyeket is sűrűn tartanak benne.

Három csoportmeccs és egy nyolcaddöntő helyszíne

Lipcse városa 1998-ban úgy döntött, hogy lebontja a régi Zentralstadiont, mert az 1955-ös építésű, az NDK-s válogatott mérkőzéseinek otthont adó 100 000 férőhelyes stadion túl nagy volt és eléggé el is avult. A város – nagy részben annak köszönhetően, hogy a keleti országrész is megfelelő módon képviselve legyen – mérkőzéseket rendezhetett a 2006-os világbajnokságon, és az ezt szentesítő 2000-ben meghozott döntést követően azonnal megkezdődtek a munkálatok. Az új stadion építésére és üzemeltetésére Michael Kölmel vállalkozó kapta meg a jogot, aki Thomas Glöckner tervei alapján egy közel 45 ezer férőhelyes, kizárólag labdarúgásra alkalmas létesítményt építtetett. Azonban a Konföderációs-kupa és a világbajnokság után a kihasználatlan stadion fenntartása túl drága volt – a FC Sachsen Leipzig nem tudta kitermelni a költségeket –, így Kölmel pénzügyileg erős befektetőket próbált bevonni a lipcsei futball fellendítésébe. Erre a lehetőségre csapott le a Red Bull, a történet folytatását pedig már jól ismerjük…

Négy csoportmeccs és egy nyolcaddöntő helyszíne

A régi Waldstadion az 1920-as évek elején Max Bromme tervei alapján épült Frankfurtban, és 1925-re készült el azért, hogy helyet adjon az első „munkásolimpia” versengéseinek. Először 1953-ban renoválták és bővítették ki a létesítményt, a második jelentős felújításra pedig az 1974-es világbajnokság miatt volt szükség, hogy teljes mértékben megfeleljen a FIFA által előírt kényelmi és biztonsági követelményeknek. A stadion mai formátumát 2000-ben a hamburgi Gerkan, Marg és Partner építésziroda tervezte meg, majd 2002 és 2005 között épült fel a létesítmény, hogy készen legyen a 2006-os világbajnokságra. A stadiont szakaszosan, lelátóról lelátóra építették át, miközben a város két klubja – az Eintracht Frankfurt (labdarúgás) és a Frankfurt Galaxy (amerikai futball) – folyamatosan itt játszotta a meccseit. Ezt a műveletet hivatalosan felújításnak nevezik, ám valójában egy új létesítmény „épült meg” így ugyanazon a helyszínen. Végül ez a művelet 188 millió euróba került, ami meg is felelt azoknak az előzetes terveknek és elvárásoknak, hogy ilyen módon olcsóbban ki lehet jönni, mintha egy új helyszínen egy teljesen új arénát építettek volna fel.

Négy csoportmeccs és egy negyeddöntő helyszíne

A legnagyobb hamburgi közpark, az Altona Volkspark területére megálmodott stadiont Gustav Oelsner tervezte és 1925-től szolgált helyszínéül megannyi nagy eseménynek. A Volksparkstadiont 1951 és 1953 között újjáépítették, kibővítették a nézőterét, majd az 1974-es világbajnokság előtt újfent renoválták, azonban ez nem sikerült igazán jól, mert a századfordulóig ez volt Németország egyik legnépszerűtlenebb stadionja a futballszurkolók körében. Ezt 1998-ban elégelte meg a városvezetés, és miután megegyeztek Hamburger SV-vel arról, hogy maga a létesítmény, illetve az ingatlan is a klub tulajdonába kerül, Manfred O. Steuerwald tervei szerint elkezdődött az építkezés. Azonban a pénzügyi erőforrásokat itt sem mérték fel jól, több probléma is fellépett, az állami támogatást ki kellett egészíteni, hogy végül 2000 nyarán átadásra kész legyen a korábbiakhoz képest 90 fokban elforgatott pályával rendelkező, immár csak futballstadionná alakított létesítmény. Ezt követően 2005-ben és 2009-ben is modernizálták, utóbbi esetben került fel a kibővített tetőszerkezet, illetve belső átalakításokkal többfunkcióssá tették a stadiont.

Négy csoportmeccs és egy nyolcaddöntő helyszíne

Az első világháborút lezáró versailles-i békeszerződésben foglaltak szerint Kölnben a Rajna bal partján álló erődítményt le kellett rombolniuk a németeknek, így megüresedett egy széles, jórészt kihasználatlan földsáv. Az akkori polgármester, Konrad Adenauer egy nagy zöldövezet kialakítását szerette volna elérni, amely központi elemeként egy nagy sportközpontot tervezett. És ez meg is valósult, a Müngersdorfer Stadiont 1923-ban adták át. Ahogy teltek az évtizedek, egyre inkább szükségessé vált egy teljes korszerűsítés, ám erre kisebb-nagyobb igazítgatások után csak 1972-ben kerülhetett sor. Ebben az évben meg is kezdődött a teljes felújítás, és a tervek szerint egy új, 60 ezer férőhelyes, tulajdonképpen „olimpiai méretű” stadionnal gazdagodott volna a város. Csakhogy a költségeket nem jól mérték fel, az építkezés előkészületei lassan haladtak, így nem kerültek be az 1974-es vb rendezői körébe. Végül egy 40 ezres stadion épült meg, amely 1975-ben nyitotta meg a kapuit a futballisták és a nézőközönség előtt. Az építkezés időszakában a város két élvonalbeli csapata, az 1. FC Köln és a Foruna Köln a városi velodromban játszotta le a mérkőzéseit. A 2006-os torna előtt nem követtek el ilyen hibát, sőt: már 2004 januárjában kész volt a felújítás, és így világbajnoki mérkőzések helyszínéül szolgálhatott Köln is.

Négy csoportmeccs és egy negyeddöntő helyszíne

A stuttgarti létesítményt 1929-ben kezdték építeni, hogy a négy évvel később megrendezésre kerülő 15. Német Tornafesztiválra készen legyen. Az Adolf Hitlerről elnevezett stadion építészei Paul Bonatz és Friedrich Eugen Scholer voltak, és az abban a korban remekműnek számító építménye mintaként szolgált később a berlini Olimpiai Stadion építéséhez is. A NSZK 1950-ben itt játszotta a második világháború utáni első mérkőzését (Svájc ellen), és ennek a helyszíni nézőszáma a mai napig rekord az országban, 103 ezer ember töltötte meg a lelátókat. Először az 1950-es, majd az 1970-es években is alakítottak a stadionon, a ráncfelvarrás elsődleges célja az volt, hogy több ülőhelyet alakítsanak ki az állóhelyek kárára. Ezután az első jelentősebb felújítást az 1990-es évek elején hajtották végre a közelgő atlétikai világbajnokság miatt (1993), ekkor 40 ezer néző befogadására volt alkalmas, majd 2005-ben a közelgő labdarúgó-világbajnokság előtt megnövelték a kapacitását 60 ezresre. Végül 2009-ben újabb átalakítás következett, ekkor eltávolították az atlétikai pályát – ilyenre korábban egyetlen példa sem volt Németországban –, miközben a meglévő tető alatt a pályához közelebb építettek lelátókat, és ezek dőlésszögén is módosítva igyekeztek a helyszíni élményt maximalizálni.

Három csoportmeccs és egy nyolcaddöntő helyszíne

Düsseldorfban a 20. század elején labdarúgásnak a Lichtplatz adott otthont, amit előbb a Vennhauser Strasse, majd a Paul-Janes-Stadion, végül pedig a Rheinstadion váltott fel. A mostani létesítmény építkezésről a városi tanács döntött 2001 végén, mert Joachim Erwin polgármester mindenképp szeretett volna világbajnoki meccseket hozni a városba, illetve arról álmodozott, hogy a 2012-es olimpiai játékoknak is akár otthonául szolgálhatna Düsseldorf. A 218 millió eurós költségvetésű építkezés munkálatai 2002-ben indultak el, majd nem sokkal később megszületett a döntés, miszerint a város az első szűkítés során kiesett a lehetséges helyszínek közül. Ezen felül azzal sem számolt a városvezetés, hogy az akkor negyedosztályú labdarúgóklub, a Fortuna nem fogja tudni önállóan üzemeltetni a létesítményt. Így aztán már a kezdeti fázisban szükséges volt a tervek kis mértékű átalakítása, hogy a zárható tetejű stadion többfunkciós legyen, ezzel elősegítve a kihasználtság növelését, valamint maximalizálja a bevételeket, amely a fenntarthatóságot megalapozza.

Négy csoportmeccs, egy nyolcaddöntő és egy elődöntő helyszíne

Már az 1960-as években tervbe vették egy új, korszerű futballstadion építését Dortmundban, erre azonban az önkormányzatnak nem voltak meg a pénzügyi forrásai, a regionális hatóságok pedig nem voltak hajlandóak támogatni egy ilyen óriási beruházást. Aztán történt egy váratlan, amikor Kölnt kihúzták a döntéshozók az 1974-es világbajnokság rendező városainak listájáról, Dortmund a helyükre ugrott. Mivel rendezői státuszba kerültek, a pénz már nem volt kérdés, így elkezdődhetett az új stadion felépítése. Azaz igazából csak egy „félmegoldás” született, mert miközben a kölniek 60 millió márka költségvetéssel egy nagy, többfunkciós létesítményt terveztek, Dortmundban négy egyszerű lelátót emeltek előre gyártott elemekből a pálya mentén. Ralf Schulte-Ladbeck kivitelezésében ez mindössze 32,4 millió márkába került. Az 1990-es években aztán elkezdődtek a bővítési munkálatok több részletben, majd a 2006-os világbajnokságra a FIFA követelményeinek teljesítése érdekében az 1974 óta üres sarkokat ülőhellyel töltötték meg.

Négy csoportmeccs, beleértve a nyitómeccset, egy nyolcaddöntő és egy elődöntő helyszíne

Münchenben az új stadion építésére vonatkozó első kérelmeket 1997-ben nyújtották be, ám az építkezés konkrét terveit csak 2001 októberében, egy népszavazás keretein belül hagyták jóvá. Bajorországban eddig egyetlen népszavazáson sem volt még olyan magas a részvételi arány, mint amikor a stadionkérdésről kellett dönteni. Fontos szempont volt, hogy a XX. század eleje után ismét visszatérhessenek a város északi részére, Schwabingba, ahol a Bayern Münchent alapították. Az új létesítmény építésének költségeit teljes mértékben vállalta a klub, és a tervezetek közül végül a két svájci építészét, Jacques Herzogét és Pierre de Meuronét fogadták el. Az alapkőletételre 2002 októberében került sor. A 340 millió euróból felépített stadion rekordgyorsasággal, kevesebb mint három év alatt lett kész – 2005 májusában volt a nyitó mérkőzés. Az FC Bayern végre elköltözhetett az Olimpiai Stadionból, amely 1972 óta a klub otthona volt, és nyugodtan mondhatjuk, nem csak egy új futballaréna született meg, hanem egy új – München város nevéhez kötődő – nevezetesség is.

Három csoportmeccs, egy nyolcaddöntő, egy negyeddöntő és a döntő helyszíne

Amikor 1912-ben Berlinnek ítélték oda a négy évvel későbbi nyári olimpia rendezési jogát, akkor gyorsan megkezdődtek a munkálatok, és egy esztendővel később meg is nyitotta a kapuit a Deutsche Stadion. Igaz, a játékokat az első világháború miatt nem rendezték meg… Két évtizeddel később ennek a helyén épült meg az Olimpiai Stadion Werner March tervei alapján, amely – aligha meglepetés a név alapján – az 1936-os ötkarikás játékokon debütált a nagyközönség előtt. A létesítményt 1974-ben részben fedetté alakították a labdarúgó-világbajnokság alkalmából, majd 2000-ben megkezdődtek a munkálatok a teljes körű átépítés és korszerűsítés jegyében. Az átalakítás során problémát jelentettek a műemlékvédelmi szempontok, majd pénzügyi nehézségek is felvetődtek, ám végül minden akadály elhárult. Az utolsó nagyobb mérvű felújításra 2016-ban került sor, ekkor a Hertha BSC szerette volna az atlétikai pályát megszüntetve „igazi” labdarúgó arénává alakíttatni a stadiont, ám ez végül nem történt meg. Azonban azzal, hogy a pályát valamivel lejjebb eresztették, illetve a lelátók dőlésszögét módosították, sokkal hangulatosabb arénává vált a patinás létesítmény.