Nem adjuk fel. Együtt sikerülni fog! A sport és az utazás iránti szeretettel meg tudjuk csinálni.

Drága ügyfeleink, barátaink!

A COVID-19 miatt nemrégiben olyan helyzetben találtuk magunkat, amelyhez hasonlót eddig még nem tapasztaltunk. Példátlan körülményekkel kell szembenéznünk, olyanokkal, amelyek a világ nagy részét megbénították, nemcsak egészségügyi, de gazdasági szempontból is. A rendkívüli intézkedések következményeként számos vállalkozás került nehéz helyzetbe, melyből nem minden esetben létezik kiút.

Az ehhez hasonló állapotra nem lehet előre felkészülni. Sem válaszokkal, sem megoldásokkal. Mivel a turizmus és a sport körül zajló események bennünket különösen érintenek, ezért gondosan figyelemmel követjük a világban zajló dinamikusan változó helyzetet. Engedjék meg, hogy miután több mint tíz éve működünk a piacon, elmondjuk, hogyan érinti az aktuális állapot a jegyértékesítő cégünk, melyet meg akarunk menteni.

Ez az év több izgalmas sporteseményt is tartogatott számunkra. Több ezer ügyfelünk várta, hogy a Liverpool idén végre megkapja a bajnoki címet, együtt örültünk a spanyol, olasz és német bajnokságban folyó harcoknak, a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszának és isztambuli döntőjének. Izgatottan készültünk a wimbledoni tenisztornára, a jégkorong-világbajnokságra a kevésbé ismert Svájcban, a Tour de France kerékpárversenyre, nem utolsósorban pedig a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságra.

Több tucat e-mail és telefonos megkeresések, non-stop ügyfélszolgálat, mely fogadja az ügyfelek megkereséseit, több száz munkaóra az utak, jegyek  szervezése körül, több ezer elégedett ügyfél, akik életre szóló élménnyel térnek haza a mérkőzésről. Valahogy így képzeltük el az előttünk álló napokat, heteket, hónapokat.

A szezon épp kezdett beindulni, amikor lecsapott ránk a láthatatlan ellenség. Az utazási tervek hirtelen más irányt vettek, és egyik napról a másikra mindenhová beférkőzött az ismeretlen félelem. Sürgősen biztonsági intézkedéseket kellett végrehajtanunk, ugyanakkor készen álltunk arra is, hogy minden visszaáll a megszokott kerékvágásba, ezzel együtt a sportba és az utazásba vetett bizalom is helyreáll.

A világban zajló aktuális események erőteljes fellépést igényelnek minden érdekelt fél részéről. A Dynamic Events-nél igyekszünk olyan megoldásokat találni, amelyek megfelelnek partnereink, de mindenekelőtt az Önök – ügyfeleink érdekeinek. A nyílt kommunikációnkon nem fogunk változtatni. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy kéréseiknek eleget tegyünk. Megígérjük, hogy senkiről nem feledkezünk el.

Szeretnénk ily módon kérni a türelmüket és jóindulatukat. Mindenki számára új a jelenlegi helyzet, közösen várjuk a kormányok és az EU iránymutatásait. Ha az út lemondása helyett elfogadja a később felhasználható vouchert, azzal esélyt ad számunkra, hogy túléljük ezt a kritikus időszakot. Sokan nyújtottak már nekünk ily módon segítő kezet. Mindannyian aggódunk, de a sport és az utazás iránti szeretetünk segít leküzdeni a váratlan nehézségeket.

Végezetül szeretnénk elmondani kívánságunkat: Próbáljunk meg a nehéz időkben összetartani és támogatni, segíteni egymást akár némi lemondás árán is. Biztosak lehetünk abban, hogy e nehéz időszak végeztével újra együtt élvezhetjük majd a sport/utazás örömét.

A Dynamic Events vezetősége és a teljes csapat nevében őszintén köszönjük a támogatást és a megértést.

FacebookTwitterGoogle+PinterestPrintEmail