Az Everton Football Club egy 1878-ban alapított angol futballcsapat Liverpoolban. Jelenleg a Premier League-ben szerepel a csapat és története során több szezont töltött az élvonalban, mint bármely másik angol klub. Az öt legsikeresebb angol csapat között tartják őket számon, mivel kilencszer megnyerték a bajnokságot, ötször az FA Kupát, egyszer pedig a KEK-et. Legutóbb 1995-ben nyertek trófeát, az FA Kupát. A klub jelenlegi menedzsere Roberto Martínez, aki 2013 júliusában szerződött a klubhoz a szezon végén a Premier League-ből kiesett Wigantől. Az Everton 1878-ban alapult, legnagyobb riválisa természetesen a város másik profi csapata, a Liverpool. Összecsapásaikat Merseyside derby-ként emlegetik. 2006-ban a vezetőség bejelentette, hogy egy új, nagyobb stadion építését tervezi. A Stolverkosoknak sok szurkolója van, a 2005/06-os szezonban átlagosan a maximális befogadóképesség 90%-a volt kihasználva. Sok ismert játékos fordult már meg az Everton-ban. A valaha volt leghíresebb Dixie Dean, aki az 1920-as és 1930-as években játszott a Goodison Parkban és máig élő gólcsúcsot állított fel azzal, hogy egy szezonban 60 gólt szerzett.

 

Dynamic Events az Everton hospitality jegyértékesítő partnere, így a jegyeket garantálja egymás mellé több vásárlás esetén is

 Belépőjegyárak a 2019/2020-as szezonra

A jegyek a stadion erre kijelölt pénztárában vehetőek fel fényképes igazolvánnyal!

DátumEllenfélThe People Club hospitality (WC1 étel-ital fogyasztási lehetőséggel)
2020.01.11 / 16:00Brighton & Hove Albion39 900,-
2020.01.21 / 20:30Newcastle United29 900,-
2020.02.08 / 13:30Crystal Palace39 900,-
2020.03.01 / 15:00Manchester United115 500,-
2020.03.14Liverpool FC245 500,-
2020.04.04 / 16:00Leicester City69 500,-
2020.04.18FC Southampton56 600,-
2020.05.02Aston Villa56 600,-
2020.05.17AFC Bournemouth56 600,-

 A fenti árak/jegy értendőek a megadott kategóriában. Az árak nem tartalmaznak szállást, utazási költséget. A mérkőzések dátuma a TV közvetítések miatt változhat, pontos kezdési időpont a mérkőzés előtt 1-1,5 héttel. A belépőjegyek párosával garantáltan egymás mellé szólnak! A belépőjegyek napi árfolyamnak megfelelően forintban teljes összeggel fizetendő foglaláskor.

Everton__Goodison_Park__chart-big copy

A belépőjegyek külön szállás nyilatkozaton megadott szállodában – amennyiben az utas maga intézte azt – vagy az általunk foglalt szállodában vehetők fel névre szólóan voucher ellenében.

ÁRVÁLTOZÁS JOGÁT FENT TARTJUK!



Premier League focijegyek – Angol Bajnokság

Arsenal belépő meccs jegy, foci jegy | Burnely belépő meccs jegy, foci jegy | Bournemouth belépő meccs jegy, foci jegy | Chelsea belépő meccs jegy, foci jegy | Everton belépő meccs jegy, foci jegy | Crystal Palace FC meccs jegy, foci jegy | Hull City belépő meccs jegy, foci jegy | Leichester City belépő meccs jegy, foci jegy | Tottenham belépő meccs jegy, foci jegy | Manchester City belépő meccs jegy, foci jegy | Manchester United belépő meccs jegy, foci jegy | Middlebrough belépő meccs jegy, foci jegy | Southampton belépő meccs jegy, foci jegy | Liverpool belépő meccs jegy, foci jegy |Swansea City belépő meccs jegy, foci jegy | Stoke City belépő meccs jegy, foci jegy | Watford belépő meccs jegy, foci jegy | West Bromwick Albion belépő meccs jegy, foci jegy | West Ham United belépő meccs jegy, foci jegy | Queens Park belépő meccs jegy, foci jegy | Aston Villa belépő meccs jegy, foci jegy | Fullham belépő meccs jegy, foci jegy | Newcastle belépő meccs jegy, foci jegy

FacebookTwitterGoogle+PinterestPrintEmail