Jegyek már foglalhatóak!

A 2016-os Labdarúgó Európa-bajnokság a 15. Európa-bajnokság lesz, melyet 2016. nyarán rendeznek, a rendező Franciaország lesz. A rendező országot az Európai Labdarúgó-szövetség Genfben hirdette ki 2010. május 28-án 13 órakor. Ez lesz az első Eb, amelyen 24 csapat vesz részt.

Az UEFA végrehajtó bizottsága 2008. szeptember 25-én döntött arról, hogy 2016-tól az Európa-bajnokságon 24 csapat vehet részt. Az EB-n így az eddigi 31 helyett 51 mérkőzést fognak rendezni. A 24 csapatos torna a korábbi, 1986. és 1994. közötti világbajnokságokéhoz hasonló lesz. A hat darab négycsapatos csoportból az első két helyezett, valamint a legjobb négy harmadik helyezett jut tovább a nyolcaddöntőbe. Innen a megszokott egyenes kieséses rendszerben folytatódik a torna, de továbbra sem lesz mérkőzés a harmadik helyért. A selejtezők lebonyolítása nem változik, továbbra is öt-, illetve hatcsapatos csoportok lesznek, de az első két helyezett mellett a legjobb harmadikok is kijutnak az Eb-re.

A Francia Labdarúgó-szövetség hivatalosan 2009. február 13-án jelentette be rendezési szándékát, amelyben azt is közölték, hogy egyedül kandidálnak a rendezésre. Az UEFA 2010. május 28-án döntött arról, hogy Franciaország rendezheti a 2016-os Labdarúgó Európa-Bajnokságot. A szavazás első körében a 13 szavazásra jogosult elnökségi tag a három pályázónak helyezéseket adott, ahol az első helyezett 5, a második 2, a harmadik 1 pontot kapott. A második körben a megmaradt két pályázat közül a több szavazatot kapott pályázat nyert. Három tag érintettség miatt nem szavazhatott, köztük Michel Platini UEFA-elnök sem.

Helyszínek:

uefa_img

November 11-én 12 várost neveztek meg, a döntés szerint Nizza, Marseille, Toulouse, Bordeaux, Saint-Étienne, Lyon, Lille, Lens, Strasbourg, Nancy, Párizs és az 1998-as vb-döntő helyszíne, Saint-Denis rendezhetne mérkőzéseket. A franciák négy új stadion felépítésére (Lyon, Lille, Bordeaux, Nizza), másik hét helyszín felújítására 1,7 milliárd eurót költenének. Strasbourg visszalépett, majd 2011. május 20-án úgy döntöttek, hogy Toulouse és Saint-Étienne nem rendez mérkőzést. A végső 10 helyszínt az UEFA 2013. január 25-én tette közzé. A nyitómérkőzésnek és a döntőnek is a Stade de France ad otthont.

Városok:



ME-2016-mapa-EURO-dejisko


Mérkőzések:


Belépőjegy kategóriás:

EUROcategory copy

BELÉPŐJEGY ÁRAK már 125 €/jegyártól.

Fontos információk a hivatalos jegyigényléssel kapcsolatban!


 

FacebookTwitterGoogle+PinterestPrintEmail