2023. Május 25 – 28

A Monacói Nagydíjat először 1929-ben szervezett meg Anthony Noghès a monacói városi pályán, Monte Carlóban. A szűk városi pályán a versenyzők mindössze 150 km/óra körüli átlagsebességet tudnak elérni, ezért monacói a Formula–1 a legrövidebb és egyben leglassabb futama a F1 naptárban.

Pályaleírás:

A pálya 1929-ben épült, Anthony Noghes, a Club Automobile de Monaco elnökének és alapítójának kezdeményezésére. Az első Grand Prix-t 1929-ben rendezték itt és már 1950-ben, a Forma 1 világbajnokság első évében volt itt futam. 1955 óta szünet nélkül, minden évben rendeznek itt futamokat. A nehéz munkakörülmények ellenére a Monacói pálya a Forma 1 világbajnokságok koronaékszere. A pálya Monte Carlo szűk utcáin keresztül kanyarog, majd a kikötő mellett. A pálya 1929 óta lényegében változatlan, csak 1973-ban építettek hozzá egy új részt a tengerparti uszoda körül, majd később három sikánt is. Mind a pilóta, mind az autó extrém nyomás alatt van, így 1996-ban csak három autó ért célba! De éppen emiatt emlékezetesek az itteni futamok, még akkor is, ha a kilátás az eseményekre meglehetősen korlátozott. Monaco már sok váratlan győzelemmel szolgált – például 1961-ben, amikor Stirling Moss egy Lotus-ban megverte a Ferrari csapatot.

 

A Circuit de Monaco egy városi pálya, mely Monaco Monte Carlo és La Condamine városrészein vezet keresztül. A Forma–1-es versenyre, a monacói nagydíjra. A város számos utcáját lezárják, a közlekedési táblákat, és a virágágyásokat eltüntetik. Felállítják az ideiglenes boxutcát, a kerítéseket, a kerékvetőket és a nézőtereket, melyeken egyszerre 100 000 ember tud elférni. Az így kialakított pálya 3,340 km hosszú. Több különféle kanyar található rajta, mint a hajtűkanyar Fairmont Hotelnél (egykori Loews Hotel), mely a Forma-1-es pályák leglassabb kanyarja. Emellett nevezetes még a versenypálya hosszú alagútjáról, és egy sikán is található rajta, nem sokkal az alagútkijárat után. 

Szeretnénk felhívni a figyelmüket arra, hogy az alábbi árlistában a teljes kínálat szerepel, azonban a jegyek időközben elfogyhatnak, ezért amennyiben felmerül a jegyrendelés igénye, kérjük, előtte érdeklődjenek Cégünknél telefonon vagy e-mailben. Csak a kifizetett jegyek számítanak megrendeltnek, lemondásra a már kifizetett jegyeknél nincs lehetőség.  Megértésüket előre is köszönjük!

A feltüntetett jegyárakon felül egyszeri 5 € kiszállítási/foglalási díjat számolunk fel!

TribünJegyár EUR-ban
X2 - Csütörtök95 €
X2 - Hétvégi575 € - elfogyott
X1 - Csütörtök95 €
X1  - Hétvégi575 € - elfogyott
V Virage Anthony Noghes - Csütörtök95 € - elfogyott
V Virage Anthony Noghes - Hétvégi915 € - elfogyott
O - Piscine Plongeur - Hétvégi915 € - elfogyott
N - Piscine Panne Nord - Futam495 € - elfogyott
T - also sorok - Csütörtök89 €
T - felső sorok - Hétvégi825 € - elfogyott
K - alsó sorok - Futam775 €
K - alsó sorok - Hétvégi825 € - elfogyott
K - felső sorok - Hétvégi875 € - elfogyott
C Virage du Potier- Hétvégi545 € - elfogyott
Álló jegyek - ROCHER - Hétvége200 € - elfogyott

Pénteken nincsen verseny! 12 év alatti gyerekeknek 50% kedvezmény! A hétvégi belépőjegyek 3 napra (csütörtök,  szombat, vasárnap) érvényesek! Egyes tribünökre külön jegy váltható az időmérő napjára és a futam napjára is!

A jegyek e-jegy formájában kerülnek átadásra az esemény hetén!

Kérésre kedvező szállás ajánlatokkal is készséggel állunk rendelkezésre!

FacebookTwitterGoogle+PinterestPrintEmail